Generációs Sakkverseny

Egészség-Piac rendezvénysorozat
2018. március 24. szombat

A hétvégén vett részt egyesületünk a Győr város által létrehozott testi, lelki és szellemi fittséget hangsúlyozó, egészségmegőrző programban. Szombati napon Adyvárosban a Móra Ferenc Általános Iskolában népszerűsítettük a sakkjátékot. Az ismerkedésen túl sakkversenyben is összemérhették erejüket a bátor résztvevők: 5 csapat ült az asztalokhoz. Az első három helyet Arrabona Sakkiskola tanítványai, illetve szüleik érték el!

  1. hely: Börzsei András és apukája Börzsei Lajos
  2. hely: Lendvai Lóránt és apukája Lendvai András
  3. hely: Környei Gréta és apukája Környei László

Érdekesség, hogy e sakkverseny sorozatban egy táblánál négy játékos játszik, egy csapatot két fő alkot. E két fő: nagyi és unoka vagy szülő és gyermek, rokon és gyermek lehetnek,akik egymással megbeszélhetik a lépéseket. Jó hangulatú játékot eredményezett a feltétel, pozitív, együttes élményekkel távoztak a gyerekek és felnőttek is.

A következő állomások: április 6. és 7. lesznek. A döntőre április 22-én a Vasutas Házban, a Szárnyaskerék Hotelben kerül majd sor.

Gratulálunk Nektek, további sikereket kívánunk!

Képgaléria IDE kattintva érhető el!  

Kategória: Hírek | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 × 4 =