A régiós Kupa Bajnoktestvérpárja! Arrabonás sikerek!

Beköszöntött az ősz, elkezdődtek az e tanévi versenyek.

2021.09.18-án leányommal, Illés-Nagy Nórával, aki az Arrabona Sakkiskola U10-es versenyzője, és fiammal, Illés-Nagy Ádámmal, aki pedig U8-as játékos, részt vettünk a 3 megye versenyzői által képviselt, Fertődön megrendezett Régiós Kupa versenysorozat első fordulóján.

A rendezvény helyszínének a Kultúrális Központ adott otthont, melynek tágas termében kényelmesen elfértek a 3 csoport versenyzői, az emeleti lelátón és a büfé körül pedig a szülők, kísérők.

Mindhárom csoport 7 fordulót vívott e napon, 2×15 perc plusz 15 mp illetve 2x 20 perc időbeosztással. A játék célja az ifjúságnak játéklehetőséget biztosítani ez alkalommal, illetve a további versenyek alatt.

A partik rendben és fegyelmezetten zajlottak. A megmérettetés után a kisebbek a gyakorlatnak megfelelően megtámadták a közeli játszóteret, és ott folytatták a játékot.

Az ebéd az immáron szokásos pizzarendelés volt.Az asztalon látható díjakért nagy küzdelmek zajlottak az utolsó fordulókban, és megindult az esélylatolgatás.

A legjobbak ezúttal is éremmel, kupával mehettek haza.

Nóri parádés győzelmeivel és hibátlan játékkal, 7/7 ponttal megszerezte az első helyet, és egyúttal csoportgyőztes is lett. Ádi pedig szintén szép teljesítménnyel 4/7 ponttal kategóriagyőztes lett. 🙂 

Ezúton is köszönetet szeretnék mondani felkészítőiknek, akik nélkül ezeket a sikereket nem érhettük volna el. 🙂

 

Illés-Nagy Márta

Arrabona Sakkiskola

szülő

Kategória: Hírek | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

egy × öt =