Diákolimpiai Hírek! Már olvasható az Arrabonás beszámoló!

Győr-Moson-Sopron Megyei Diákolimpiák egyéni és csapatversenyek
(Mosonmagyaróvár, 2018.február 3-4)

A hétvégén zajlott két rangos diák sakk-esemény, a Győr-Moson-Sopron megyei diákolimpián a megyei egyéni és csapatbajnoki címek eldöntése volt a tét.

Sakkiskolánk 23 tanítványa küzdött a két nap során. Az előző évi versenyzői számot ismét túlszárnyaltuk! Évről évre több diákunk méretteti meg magát e versenyen, ami végtelenül pozitív! A két nap során rengeteg izgalmat élhettünk át, de megérte! Szuperül teljesítettek a fiatalok, jó volt látni a lelkesedésüket, örömüket! Az eredmények önmagukért beszélnek: büszkék vagyunk RÁTOK! Ismét megyebajnokokat köszönthetünk Sakkiskolánk tagjai között!

Kiemelt eredményt ért el, megyebajnok 100 %-os teljesítménnyel Börzsei András és Molnár Bendegúz! Új bajnokot köszöntünk Bende Nóri személyében is, aki biztosan vezetve a mezőnyt aranyérmet nyert szintén egyéni kategóriában! A Vácis lányok is szenzációsan játszottak, és Nóri mellett Neubauer Noémi és Kokas Hanna is megyebajnoki cím tulajdonosa immár!

Szintén kiválóan játszott és ezüstérmet szerzett Vágó Barnabás és Németh Dávid Gergő, valamint a Szabadhegyi Általános Iskola fiúcsapata: Nusser Gergő, Kovács Máté Csaba, Keresztes Benedek, Ksúz Barnabás!

Kiválóan játszott és bronzérmet szerzett: Tédi Bálint, Pintér András, Bérces Bori és a Vácis fiúk: Hegedűs Levente, Kránicz Dániel, Pintér András, Pellek Ágoston Olivér!

Természetesen büszkék vagyunk azon versenyzőinkre is, akiknek most nem jutott érem, jövőre viszont több tapasztalattal, új esélyekkel indulnak majd! Nagyon örülünk NEKTEK, akik eljöttetek, és versenyeztetek! Bátor, okos, fegyelmezett játékot láttunk és példamutató versenyzői magatartást minden egyes tanítványunknál!

Az országos döntőre bejutott diákjaink:
Börzsei András
Tédi Bálint
Molnár Liza
Molnár Bendegúz
Bende Nóra
Neubauer Noémi
Kokas Hanna

Az Arrabona Sakkiskola tanítványai összesítésben az alábbi helyezéseket érték el:

Értékszámos fiú 2-es csoport (2007-2008)

1.Börzsei András
3. Tédi Bálint
4. Torma Kevin Márk

http://www.chess-results.com/tnr320306.aspx?lan=1&art=1&turdet=YES&wi=984

Értékszámos lány 3-as csoport (2005-2006)

1.Molnár Liza

Amatőr fiú 1-es csoport (-2009)

1.Molnár Bendegúz
2. Vágó Barnabás
17. Pintér Zoárd

http://www.chess-results.com/tnr320305.aspx?lan=1&art=1&rd=7&turdet=YES&wi=984

Amatőr fiú 2-es csoport (2008-2007)

2. Németh Dávid Gergő
3. Pintér András
11. Kránicz Dániel

http://www.chess-results.com/tnr326879.aspx?lan=1&art=1&rd=7&turdet=YES&wi=984

Amatőr fiú 3-as csoport (2006-2005)

10. Kránicz Tamás

http://www.chess-results.com/tnr324193.aspx?lan=1&art=1&rd=7&turdet=YES&wi=984

Amatőr lány 1-es csoport (-2009)
6. Bérces Anna Jázmin

http://www.chess-results.com/tnr328866.aspx?lan=1&art=1&turdet=YES&wi=984

Amatőr lány 2-es csoport (2008-2007)

1.Bende Nóra
3. Bérces Bori
6. Környei Gréta

http://www.chess-results.com/tnr322890.aspx?lan=1&art=1&rd=6&turdet=YES&flag=30&wi=984

Alsós fiúcsapatok
2. Szabadhegyi Kéttannyelvű Általános Iskola
Csapattagok:
1. Nusser Gergő
2. Kovács Máté Csaba
3. Keresztes Benedek
4. Ksúz Barnabás

3. Váci Mihály Általános Iskola
Csapattagok:
1. Hegedűs Levente 
2. Kránicz Dániel
3. Pintér András
4.Pellek Ágoston Olivér

http://www.chess-results.com/tnr326872.aspx?lan=1&art=0&turdet=YES&flag=30&wi=984

Alsós lánycsapat:

1.Váci Mihály Általános Iskola
Csapattagok:
1. Neubauer Noémi
2. Bende Nóra
3. Kokas Hanna

http://www.chess-results.com/tnr326872.aspx?lan=1&art=0&turdet=YES&flag=30&wi=984

Gratulálunk NEKTEK! További sikereket kíván az Arrabona Sakkiskola!

Képgalériánk IDE kattintva érhető el! 

Kategória: Hírek | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 × 1 =