Szombathely, 2018. április 6-8.
Ez évben is köszönthettünk megyebajnok csapatot az Arrabona Sakkiskola tanítványai között. A győrszentiváni Váci Mihály Általános Iskola alsós lánycsapata: Neubauer Noémi, Bende Nóra, Kokas Hanna, Gayer Míra érdemelte ki, hogy győztesekként az Országos Diákolimpián részt vehessenek. Előzetes elvárásunk nem volt, hisz egyáltalán nem ismertük a mezőnyt. Mivel a csajok csak heti egyszer tudnak sakkedzésre jönni, illetve ott is maradtak ki órák, ezért cél talán a tisztes helytállás lett volna. Ami történt, az felülmúlta minden előzetes várakozásunkat.
Első nap szombat reggel kiderült, hogy páratlan számú csapat jött el, így a névsor végett erőnyerőként kezdtünk. Mint utólag kiderült, ez nagyon nem volt szerencsés. Ilyenkor a csapat nem játszik, hanem a megszerezhető 3 pontból kap 1,5 pontot. Valamint a sorsoló program rossz beállítása miatt, amit a versenybíróság állítása szerint nem tudott már korrigálni, ezt a fordulót csapatvereségként könyvelték el. Erőnyerő valaki csak egyszer lehet egy versenyen (csak páratlan számú egyéni versenyző vagy csapat esetén, és majdnem mindig, akinek a legkevesebb pontja van, az marad ki), így több fordulóban szerencsére nem volt ilyen baj.
A következő fordulóban elszenvedett vereség után 2,5-0,5 erőre kapott a csapat és 3-0 arányban győztünk. Nagy volt az öröm, ekkor még Neubauer Tamás (a Váci Iskola sakktanítója) és én (a Váciban oktatom a csajokat is sakkedzőként) sem gondoltuk volna a folytatást. A következőkben erősebb csapatok ellen a szombati napot csak győzelmekkel zártuk. Hihetetlen volt. A lányok mosolyogtak, rengeteget nevettek, izgultak egymásért. A négy csajszi közül egynek ugye mindig ki kellett maradnia az összeállításból, és ők is körmüket rágva szorítottak a többiekért, lesve a társaik minden mozdulatát a sakktáblák mellett. Azt hiszem ez volt a kulcs! Amikor győzött a kis társuk, futott megölelni a másikat. A következő napon első fordulóban 2-1re kikaptunk, de nagyon szép játszmák voltak. Csapatvezetőként ott állhattam a hátuk mögött és figyelhettem a játékot. Általában az ilyen versenyeken az izgulás miatt nem tudják a versenyzők előhívni a teljes tudásukat, most viszont a hibákon túl szép megoldásokból nem volt hiány. Mint a harcos oroszlánok: Noémi, Nóri, Hanna és Míra, úgy küzdöttek a csajok! Hihetetlen volt ezt megélni. Újra érezhettem, hogy jó úton járunk. Hogy ez az egész, a sakk oktatása, nevelő és közösségformáló szerepe kivételes erő.
A küzdelmes hétköznapokban is megcsillannak ezek a szép pillanatok, a gyerekektől rengeteget lehet tanulni, folyamatos fejlődni, azonban egy ilyen megmérettetésen nagyobb a tét, és együtt sikerült elérni egy olyan eredményt, amit egyikünk sem felejt el. Az utolsó forduló előtt érmes helyen álltunk, amit már alig bírtunk elhinni, viszont tudtuk, hogy megkapjuk majd a két legerősebb csapat egyikét. Nem taktikáztunk, mint mások, minden fordulóban mindent beleadtunk. Az utolsó fordulóban szintén mindent beleadtak a sakkozó lánykák, viszont két táblán elvesztettük a játszmákat, amint vége volt egy-egy partinak, totál lelombozva, félig sírva öleltek meg a csajok…jaj 🙂 Hát ennyire vették ők komolyan! Noémi, Hanna és Míra együtt szorítottak a még sakkozó Nóriért. Tamás bácsi és én is bíztattuk őket, hogy semmi baj, hisz a küzdelem számít!
A második táblán tehát még tartott a küzdelem, sejtettük, hogyha ott szerzünk pontot, akkor még jó helyezést érhetünk el, de hát képzett sakkozóval szemben ez nem egyszerű. Kis tanítványunk végig előnyben volt, az ellenfél tiszt hátrányban döntetlent ajánlott- mentve a partit, de Nóri nem fogadta el. És ment előre precízen, az ellenfél fenyegetéseit kivédve, a királyállást támadta, a kellő pillanatban pedig egy kis áldozat árán pár lépéses kombinációval nagyobb anyagi előnyre tett szert. Onnantól pontos játszmavezetéssel, ahogy kell, semmilyen lehetőséget nem hagyva az ellenfélnek, mattot adott. Még most is nehéz leírni elérzékenyülés nélkül. Nórika hosszan ölelt a parti után, aztán futott a többiekhez és úgy örültek mindannyian, mintha a versenyt nyertük volna meg. Végül 6. helyezést értünk el, de ez számunkra sokkal többet jelentett. Egy igazi csapat voltunk a szó minden értelmében. Az eredményhirdetésen átvették az oklevelet és azt hiszem a fotók is majd, ha meglesitek, magukért beszélnek!
Egyesületünkben ezek és az ehhez hasonló pillanatok azok, amiért dolgozunk. Amikért tanulunk. Amikért sokszor elmondjuk, hogy hogyan kell veszíteni, mert nem dől össze a világ, amikért elmondjuk, hogy a játékba vitt küzdés, tudás számít. Amikért megtanítjuk, hogy a győzelem akkor értékes, ha mindent beleadtunk, ha ott mögötte a fegyelmezett munka, tudás, az akarás. Tisztelni kell a játékot, az ellenfelet és sportszerűen játszani. És hogy sose- sose szabad feladni, mert minden egyes erőfeszítés meghozza előbb vagy utóbb a gyümölcsét! A sakkban így- és kicsit az életben is.
Gratulál Nektek az Arrabona Sakkiskola, és további sikereket kívánunk!
