Szentgotthárd Open – Opel Kupa B-csoport (12 éven aluliak)

Börzsei Andris az élen!
2017. november 4-én rendezték meg az Opel Kupa elnevezésű sakkversenyt, melyben rekord számú,124! versenyző ült asztalhoz. A 12 éven aluliak csoportjában több, mint félszázan indultak. Itt indult sakkegyesületünk ifjú tanítványa, a 10 éves Börzsei András, aki az egész mezőnyt maga mögé utasította, így megnyerte a versenyt! Nehéz elmondani, mennyire büszkék vagyunk rá!

A versenyről apukája számolt be:
„Andris nagyon várta már a szentgotthárdi versenyt, hogy össze tudja mérni a tudását a nemzetközi (számos szlovén és ausztriai résztvevő gazdagította a versenyt) mezőnnyel. Andris a rá jellemző magabiztossággal várta a szombati napot, mely korán indult, hiszen Szentgotthárd nincs a szomszédban, de frissen (frissebben mint szülei) kelve alig várta az indulást. A megelőző napok a szokásos sakkedzés, otthoni feladványoldás, játszmák az internetes honlapon- rutinjával teltek, így az odaút során a sakkozás szinte szóba se került, Andris olvasott és élvezte az utat. A megérkezés során teljes profizmus várt minket, a szép számú versenyző vendégsereg regisztrálása pikk-pakk megtörtént, mely során a kezdő löketet segítő egységcsomagot is megkaptuk: ajándékokkal, itallal, csokival. Andris a 12éven aluli korcsoportban indult (a másik csoport a felnőtt csoport volt), ahol megilletődés nélkül vette az akadályokat az 53 fős mezőnyben. A verseny hangulata nagyszerű volt, a szervezők mindent megtettek, hogy a gyerekek jó hangulatban és kitűnő körülmények közt játszhassanak, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy jövőre vegyenek részt a rendezvényen (torta a névnaposoknak, külön játékszoba, játszótér stb.). Andris a verseny során egyre nehezebb versenyzőkkel került össze, de nagyszerű játékkal sorra ő került ki győztesen a viadalokból. A hét játszmából a hatodikban egy nagyon szoros küzdelemben elfogadva a felajánlott döntetlent, holtversenyben az első helyen várta az utolsó fordulót. Szigorú önfegyelemmel és koncentrációval sikeresen behúzta az utolsó fordulót is, míg a másik esélyesnek nem sikerült megnyerni az utolsó fordulót, így Andris a 12 évesek csoportját 10 évesen megnyerte!

A díjazás serleg, érem, emléklap, és az ajándékok többek közt hátizsák, kirakó, kulcstartó, bögre, toll volt. Andris nagyon örült a megérdemelt első helynek, mely során már sokadszorra bebizonyosodott, hogy a rendszeres lelkiismeretes edzések az odaadó edzői munka segítségével meghozzák az eredményt. A díjat a szentgotthárdi illetőségű olimpikontól, Pars Krisztiántól vehette át, ami feltette az i-re a pontot.” 

Bravó Andris, így tovább! Sok sikert kívánunk a következő versenyekhez is!

 

Kategória: Hírek | A közvetlen link.

One Response to Szentgotthárd Open – Opel Kupa B-csoport (12 éven aluliak)

  1. Librecz Péter szerint:

    Kedves Börzsei András !
    Nagyon örülünk, hogy elnyerte az első alkalommal megrendezett „Szentgotthárd Open – Opel Kupa” a tetszésüket. Jól esően olvastuk a fenti sorokat !
    Még egyszer gratulálunk a sikeres szerepléshez !
    Librecz Péter, a verseny egyik szervezője

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

20 − tizennégy =