Győr-Moson-Sopron Megyei Felnőtt Bajnokság II. osztály, 3.-4. fordulók, Jánossomorja 2017.11.25.

A hétvégén részt vettünk a bajnokság második és harmadik fordulójában. Tavaly egy csapattal, idén kétszeres erővel, két csapat és 10 gyermek játszott egyesületünkből. Öt újoncunk van, akik eddig még sosem játszottak fide partikat, csak rapid versenyen szerepeltek eddig.

Az eredmény az első két fordulóhoz képest hatalmas fejlődést mutat: első csapatunk a felnőtt bajnokságban a 20 induló együttes között összesítésben a 4. helyen, második csapatunk a 14. helyen áll!

A furcsa sorsolás végett van, aki folyton több pontos ellenfeleket kap, van aki egyenlő pontszámúval küzd, egyenlőtlenek az erőviszonyok. Ebben a kavalkádban úgy vélem mégis minden tanítványunk most jól teljesített. Nem voltak rövid partik, a kicsi 8 éveseink is ügyesen gondolkodtak a lépéseiken, aminek eredményeként újabb pontokat írtak be nevük mellé. Az ifi 1-es, U12-es csapatunk tagjai pedig ismét felnőtt ellenfelekkel is játszhattak. Nagy élmény volt látni a győztes partijaikat! Nagy volt az izgalom, de megérte! A legszebb játszmák Tédi Bálint, Nusser Gergő, Börzsei András és Bakos Hunor nevéhez köthetők. Közülük Andris és Hunor is felnőtt játéktársa ellen bizonyított, hosszas küzdelem után győztesként állhattak fel a sakkasztaltól! Kránicz Tomi és Dani is szép pontokat zsebeltek be a délelőtti fordulóban, Vágó Barni nagy csaták közepette egy győzelemmel és egy döntetlennel, azaz 1,5 ponttal gazdagította csapatát, Molnár Bendegúz pedig a második fordulóban bírta a legtovább, egy hosszas küzdelemben döntetlent ért el. Torma Kevin Márk a második fordulóban vezette győzelemre figuráit. Németh Dávidnak a pontszerzés nem sikerült, de jó partikat láttunk tőle, nagy küzdéssel, erős akarattal, ami csapatunkat is jellemzi, így őt is dicséret illeti!

  1.f 2.f 3.f 4.f
Bakos Hunor 1 0
Börzsei András 1 1/2 1/2 1
Tédi Bálint 0 0 1 1
Nusser Gergő 0 1 1 1
Torma Kevin Márk 0 1 0 1
Kránicz Tamás 1/2 0 1 0
Kránicz Dániel 1 0 1/2 0
Molnár Bendegúz 1/2 0 0 1/2
Vágó Barnabás 0 0 1/2 1
Németh Dávid Gergő 1 0 0 0

Összességében örülünk, hogy itt voltatok, a következő fordulókon is mindent bele Arrabonások! 

Képgalériánk IDE kattintva érhető el! 

 

Kategória: Hírek | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 × öt =