Június második hétvégéjén rendeztük meg az V. Győri Sakk Nap elnevezésű rendezvényünket. A programot Jáchym Dorina, az Arrabona Sakkiskola KSE elnöke nyitotta meg. Beszédében elmondta, hogy az esemény támogatója Győr városa, hiszen a sakkegyesület által benyújtott sportpályázat kedvező elbírálásban részesült.
Nagy örömmel fogadta, hogy ilyen szép létszámú érdeklődő -több mint száz fő- jelent meg, az immár hagyományt teremtő rendezvényen, s ebből negyven versenyző ki is próbálta magát a sakkasztaloknál. A verseny mellett a gyerekek játszhattak mini sakkot, óriás sakkot, és kreatív sakk sarok várta a kézműves kedvűeket.
A verseny rendben zajlott, a szabályokat mindenki betartotta, sportszerű játékot láthattunk a versenyzőktől. A fordulók befejeztével a végleges rangsor kialakult, s ennek fejében kezdődött a záró ünnepség.
Az egyesület elnöke mindenkinek megköszönte a részvételt, s kiosztásra kerültek az értékes díjak: serlegek, érmek, kupák, sakk újságok, finomságok és ajándékcsomagok, amikkel a szervezők külön kedveskedtek minden gyermeknek.
Gratulálunk Mindenkinek! Reméljük találkozunk a következő rendezvényünkön is!
Versenyeredmények:
Kategóriák:
Értékszámos A -férfiak:
- Erdei Lajos Jr.
- Kulhanek József
Értékszámos A –nők:
- Molnár Liza Dorottya
Értékszámos B -fiúk:
- Nusser Gergő
- Bakos Hunor
- Börzsei András
- Torma Kevin Márk
- Tédi Bálint
Értékszámos C – fiúk:
- Molnár Bendegúz
- Vágó Barnabás
- Németh Dávid Gergő
- Cserpes Gábor János
Értékszámos C –lányok:
- Erős Vivien
- Bende Nóra
- Kokas Hanna
- Neubauer Noémi
Amatőr A – fárfiak:
- Reider Tamás
- Molnár Imre
- Sándor József Péter
- Cserpes János
- Nyőgér Balázs
- Molnár Zsolt
Amatőr B –fiúk:
- Pintér andrás
- Kránicz Tamás
- Kránicz Dániel
- Barinka Barnabás
- Rauchwarter Tamás
Amatőr B- lányok:
- Sándor Mirjam Katalin
- Bérces Bori
- Nyőgér Liána
- Környei Gréta
Amatőr C- fiúk:
- Szarka Zsombor
- Soós Benett
- Kása Máté
- Hutvágner Ádám
- Pintér Zoárd
- Élő Benedek
Amatőr C- lányok:
- Horváth Luca
Sakkmanók:
- Czupor András
- Csapó Dániel